Várhegyi László
A fényképezéssel 12 éves korában ismerkedett meg. Első
gépe egy magyar gyártmányú egyszerű boxgép volt: a Dici. Nagyítógép hiányában
filmjéről 3x4 cm-es másolatokat készített. Később Szmena, Zenit, Praktika, Nikon
következett. A laborfelszerelés is bővült: Upa, Opemus, Magnifax nagyítógépekkel
készültek a nagyítások. Az ehhez szükséges tudást szakkönyvekből és saját
tapasztalatai alapján szerezte meg.
A fekete-fehér, a színes dia és színes negatív filmhívástól eljutott a
színes papírkép kidolgozásig, melyet Durst hívógépen készített. A fotózás minden
mozzanata érdekelte az exponálástól a kész nagyításig. Egyéni felkészüléssel
fényképész szakmunkás bizonyítványt szerzett a Práter utcai iskolában. Elvégzett
egy Dékány István által szervezett reklámfotós tanfolyamot is. Végezte mindezt
hobbiból, mert hivatása mellett kedvtelésnek tartotta a fotózást.
Az analóg fotózás mellett megjelent a digitális technika, ami később
teljesen egyeduralkodóvá vált. A digitális fényképezőgép használata mellett
szüksége volt a hagyományos technikával készült filmek szkennelésére. Első
digitális gépe Fuji 602-es volt, amit követett egy Nikon D 200.
A videózás is érdekli. 1985-től foglalkozik mozgóképpel. Először
Panasonic VHS, később Hitachi HI-8, majd Sony D-8 volt használatban. Ezeket
követte a Canon XM-2-es kamera. A felvételeket számítógéppel szerkeszti, DVD-re
írja. Munkáiból a Nógrád Megyei Fotóklub eseményei követhetők nyomon:
kirándulásokat, fotótúrákat, kiállítás megnyitókat örökített meg.
A fotózáshoz való vonzódása nemcsak a képkészítés, hanem a fotótechnika
gyűjtésében is megnyilvánul. Szenvedélyes és kitartó gyűjtés eredményeként
gazdag fényképezőgép gyűjteménnyel rendelkezik. Mintegy 700 darabból álló
kollekciója a 20. század 20-as éveitől mutatja a gépek fejlődését napjainkig.
A Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület munkájában 1990-től vesz részt. A
fotóklub weblapjának szerkesztője.
Legjelentősebb kiállítása a 70 éves jubileumi, a Nógrád Megyei Fotóklub
Galériájában volt. A filmes korszaktól a digitálisig mutatta be alkotásait.
Szintén itt, a "60 év - 60 kép" a 60 éves fotós tevékenységét mutatta be.
Egyéni kiállítása volt a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban két
alkalommal, az egyiken fényképezőgépekkel együtt. A pásztói könytárban, ahol a
képek mellett fényképezőgépeket is kiállított. A Baglyasaljai Idősek Otthonában,
a képekkel együtt muzeális fényképezőgépek is bemutatásra kerültek. A Magyar
Fotográfia Napja alkalmából Salgótarjánban a József Attila Művelődési és
Konferencia Központban két alkalommal fototechnikai kiállításra került sor. Az
elsőn csak fényképezőgépek, a másodikon fotólabor eszközök, színes nagyító és
előhívó gépek. 2011-ben a salgótarjáni Történeti Múzeumban fényképezőgépei
voltak kiállítva. Sárospatakon a Fotóművészeti Nyári Egyetem alkalmából
fényképezőgép gyűjteményének ritkább darabjait nézegethették a résztvevők.
Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban a MAFOSZ Szalon alkalmával volt
kiállított fotója.
Klubkollekciós kiállításokon alkotásai megjelentek a Nógrád Megyei
Fotóklub Galériájában több alkalommal, a vajdasági Szabadkán, az ukrán Ungváron,
a csehországi Jablunkovban, a szlovákiai Rózsahegyen, Besztercebányán, Sztopkón,
Rimaszombaton, Beretkén, az erdélyi Csíkszeredán, az ausztriai St.pöltenben,
St.Valentinban.